Kommunikáció

A napokban újra tartottam egy kis én időt. Semmi különösre nem kell gondolni, csak arra a kellemes elcsendesedésre, amikor visszavonulok a világ zajától.. Ilyenkor újra összekapcsolódom önmagammal, testileg, lelkileg, szellemileg. Egészséges ételeket eszem, jógázok, tornázok, inspiráló videókat vagy békés, nyugodt, vidám filmeket nézek, és csak figyelek. Befelé..

Az ilyen pillanatokban mindig felbukkannak bennem kérdések, érzések, gondolatok, amelyek a hétköznapok rohanásában valahogy elhalványulnak. Ezúttal is mint ahogy korábban is, kíváncsiságból kipróbáltam valamit.

Arra voltam kíváncsi: vajon helyt tudnának-e állni bizonyos emberek, ha valóban szükség lenne rájuk? Vajon felismernék, hogy eljött az a pillanat, amikor ha tudnának tenni valamit, tennének-e? Nem kaptam választ. Legalábbis nem tőlük.. de erre számítottam is.. viszont fontosnak éreztem hogy meggyőződjek.. Sikerült is.. és ebből most nem nekem kell levonni a tanulságot hanem nekik és bízom benne fejlődnek ilyen téren is.. én éveken keresztül fejlődtem mai napig folyamatosan tanulok de most jött el igazán az ideje annak, hogy mások is tanuljanak méghozzá még többet.. a sors kifürkészhetetlen 🙂

Szóval a levél célba ért, el lett olvasva.. de igazi válasz tőlük nem, viszont másképpen érkezett..

Nem harsány szavak vagy látványos cselekedetek formájában, hanem abban a finom, tiszta érzésben, amit akkor érzel, amikor valami mély igazság megszületik benned.. Rájöttem, hogy nem mindenki képes valóban jelen lenni, amikor arra leginkább szükség lenne. Vannak, akik úgy élnek, mintha istenek lennének.. tévedhetetlenek, mindentudók, határozottak. De az ego mögött gyakran empátia hiánya, félelem, bizonytalanság és elfojtott érzések lapulnak.

Az önbizalom fontos. Éltet, mozdít, bátorít. De ha túlburjánzik, és elzárja az együttérzés, az empátia és az önreflexió útját, akkor már nem szolgál, hanem ural.

És újra bebizonyosodott: a kommunikáció hiánya képes a legnagyobb töréseket okozni az emberi kapcsolatokban. Egy kimondatlan szó, egy elhallgatott érzés.. és máris ott a probléma. Az élet pedig így vagy úgy, de megmutatja, hol van még dolgunk.. mindenkinek! 🤗

De mindez nem elkeserítő. Sőt, ez az igazi tanulság. Mert amíg felismerjük a jeleket, amíg hajlandóak vagyunk tanulni, tisztulni, nyílni, addig az univerzum újra és újra válaszol. Csak csendben kell figyelni..

A kommunikáció hiánya az egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször alábecsült probléma az emberi kapcsolatokban... Félreértelmezések, feltételezések, kimondatlan elvárások születnek..

Egyetlen el nem küldött üzenet, egy ki nem mondott bocsánatkérés vagy egy meg nem értett szándék elegendő lehet ahhoz, hogy eltávolodjunk egymástól. Pedig gyakran csak ennyi “kellene”: őszintén kérdezni, tisztán válaszolni, és merni kimondani azt is, amit nem könnyű.

A valódi kapcsolat nem a tökéletességtől lesz mély, hanem attól, hogy vállaljuk benne az őszinteség kockázatát.. egyszer, mindenki belép a saját valóságába, abba, ahol nincsenek ilyen olyan játszmák önmagunkkal és másokkal szemben.. ez a Reality! 😉🙂

A provokálók és azok, akik élvezettel figyelik vagy csendben asszisztálnak a provokációhoz, gyakran észre sem veszik, milyen mély belső feszültségek és rendezetlen érzések mozgatják az ilyen viselkedést. Az, aki másokat provokál, sokszor valójában önmagával harcol.. kimondatlan sérelmek, elnyomott szomorúság és felgyülemlett negatív energia keres utat a felszínre..

Ezek a reakciók sokszor nem is másoknak szólnak, hanem egy mélyebb, rendezetlen belső világból törnek elő a provokálandó személyből... Mintha a lélek segélykiáltása lenne egy másik nyelven, durvaságban, cinizmusban. És bár néha nehéz felhívni a figyelmét az ilyen személynek, általában az történik, hogy személyesnek veszik, megsértődik.. DE legalább megláthatjuk mögötte az embert, aki talán már rég elvesztette a kapcsolatot saját békéjével..

..én hálás vagyok azoknak, akik annak idején felhívták a figyelmem bizonyos dolgokra. Ami számomra kevésbé volt elfogadható, az a stílus volt, ahogyan ezt tették. Gyakran éppen ebből, vagyis a nem megfelelő kommunikációból alakulnak ki a félreértések és nézeteltérések. Fontos lenne, hogy ne csak mit mondunk, hanem hogyan is. Ez olyan, mint egy étel: lehet ízlésesen tálalni, de lehet úgy is, hogy elmegy az ember étvágya. Szóval én nagyon is jól tudom, milyen érzés amikor… de tanulunk, mindig..

..és akármennyire is legtöbbször igen a saját hibáinkból tanulunk, de van amikor egymás által.. de úgy tűnik, vannak akiknek semmi sem szent (akik eltűrik és még kedvelik is azt, ha a máik ember fejlődését akadályoztatja azáltal, hogy nem segít neki viszont ő valamit nyer általa.. önösérdekből vagy a reakciótól tartva mert mit gondol majd a másik ha őszinte az ember vele? Ez szomorú… 😔

Szomorú látni, hogy akik ilyen ember társaságát választják, még csak el sem gondolkodnak rajta, mennyire méltatlan az a viselkedés, amit hallgatólagosan elfogadnak. Hagynak mindent megtörténni, talán kényelmi okokból, talán félelemből, de ezzel maguk is a csendes támogatói lesznek annak, amit talán lelkük mélyén ők sem tartanak helyesnek.

És ez most nem arról szól, hogy beleszóljunk bárki életébe is, hanem, ahogy minden mással ha tudunk, miért ne segítenénk? A tőlünk telhető lehető legjobb módon.. megfelelő kommunikációval.