Elkalandozva a jelenben a jövő felé vezető úton

Ma, amikor nekikezdtem a tornázásnak, szokás szerint bekapcsoltam "valami" videót – mert mi is dobhatná fel jobban az izzadást, mint egy kis vizuális figyelemelterelés? 😁 Néha filmet/videót nézek, néha csak zenét hallgatok, de ma valahogy még a motivációm is csak félgőzzel üzemelt. Így hát 15 perccel kezdtem… mondhatni, bemelegítettem a bemelegítéshez. 😅

Ahogy egyre jobban elmerültem a mindenféle hallott dolgok által, bennem kialakult pozitív gondolataimban, hirtelen rájöttem, hogy ez a 15 perc egész kellemes – már-már gyanúsan kellemes. De pont ekkor álltam meg, mintha egy izgalmas sorozat évadzárójánál nyomtam volna le a szünet gombot, hogy később még jobban várjam a folytatást. Így sikerült saját magamat is meglepni: kíváncsivá tettem magam arra, milyen gondolatok bukkannak még elő, amelyek lelkileg és testileg is tovább lendítenek. Zseniális taktika, igaz? 😁

Nem volt tervben, hogy pont 15 percig szobakerékpározom, de valami misztikus belső hang – nevezzük edzés-gurunak – ekkor azt súgta: „Állj meg, most jön a varázslat!” Így hát engedelmeskedtem az univerzum titokzatos edzéstervének. 😁

Egy kis pihenő után viszont újra nyeregbe pattantam, és még 15 percet tekertem – most már úgy, mintha lebegnék a pedálok felett, a puha felhőn ringatózva, tekerve teljes erőfeszítés nélkül. 😁Nem azért, mert kellett, hanem mert egyszerűen jólesett. Mintha az idő megállt volna, vagy legalábbis rugalmasabbá vált volna… Talán épp egy párhuzamos dimenzió bringás edzőtáborában jártam? (Erről eszembe jutott valami, ha úgy lesz elmesélem..) 😀

🤔😅 Mondjuk most visszagondolva/visszakanyarodva, egy kis piknikezés? Bográcsolás? De jó, hogy utólag jöttek az étel utáni sóvárgás, mert így legalább nem vonták el a figyelmemet tekerés közben.. Ha már akkor jöttek volna, akkor a biciklit inkább egy étterem felé kormányoztam volna. 😅

De hát ez van, így legalább megvan az izgalom, hogy a "milyen finom ételt ehetnék most" gondolatok csak a végén jöttek. Erre jó a jelenben élni: előbb elvégezni a dolgokat, aztán megjutalmazni magunkat – és aztán csak remélni, hogy nem a bográcsolás kerül előbb, mint a következő edzés! 😅

Na jól elkanyarodtunk.. 😅 Szóval, ahogy egyre mélyebbre merültem a gondolataim tengerében (izzadtam is már és nem a felhő, eső miatt😅) – és tekertem az univerzum végtelen energiamezőjében –, hirtelen rájöttem, hogy már megint 15 percnél járok. A testem teljesen ellazult, mintha egy jógamester és egy Tour de France-bajnok veszett volna el bennem...😅💡

Mintha a szobabicikli és én egy varázslatos szimfóniát játszottunk volna együtt az idő és tér hullámain..

Na, jó, komolyra fordítva a szót: nem hagyhatjuk, hogy a kételyek, motiváció hiánya megállítsanak minket.. Az élet nem verseny, hanem egy hosszú távú út, ahol az apró lépések is hatalmas különbséget tudnak jelenteni. Nem kell mindent egyszerre elérnünk, hanem lépésről lépésre haladunk. Minden kis siker közelebb visz a céljainkhoz, és minden egyes lépés egy új lehetőség a fejlődésre tanulva közben valami újat.. amitől még a hangulatunk/kedvünk is jobb lesz.

Szóval nem várhatunk a tökéletes pillanatra, ha a mostban tudunk élni, és megtenni az első lépést, a kalandos gondolatok között, a legnagyobb változásokat a kitartás elhozza, türelmesek leszünk, és tudni fogjuk, hogy minden kis erőfeszítés egy hatalmas lépés a céljaink felé. 🙂